Kisállat, mint különleges ajándék

különleges ajándék: Egy barátnőm éppen ma fog ballagni, megkérdeztem, hogy mi az a különleges ajándék, aminek igazán örülne. Azt válaszolta, leginkább egy kis állatnak, talán egy teknős békának tudna örülni. A teknős tényleg elég különleges ajándék, bár mivel a családjával lakik, nem csak azon múlik, hogy szeretné, hanem azon is, hogy egy ilyen különleges ajándék a család ízlésének is megfelel e. Kisállatot ajándékozni akkor is nagy felelősség, ha aki kapja, az csak erre vágyik. Például a kisállat, mint különleges ajándék csak annak adható felelősséggel, aki biztosan tud róla gondoskodni. Erről persze nem győződhetünk meg előre, csak akkor, ha az illetőnek már vannak egyéb állatai, és azokra tud vigyázni, eteti őket, sétáltatja. Egy híres amerikai színészről hallottam, hogy nagyon szeretett volna egy kiskutyát. Mondta is az anyukájának, hogy ha egy ilyen különleges ajándék várná őt karácsonyra, akkor biztosan vigyázna rá, megbecsülné, etetné és sétáltatná rendszeresen. Az anyuka viszont nem volt arról meggyőződve, hogy ez a különleges ajándék lenne a legjobb ajándék a fiának, ezért próba télel elé állította. Azt mondta neki, ha egy héten keresztül minden nap el tudja vinni sétálni reggel és este, akkor meg is fogja kapni ezt a különleges ajándék kutyát. A híres színésznek kisgyerek korában tehát naponta kétszer le kellett mennie sétálni egy képzeletbeli kis kutyával, hogy sétáltassa. természetesen olyan útvonalat kellett választani, ami egy valóságos kutyának is jó séta útvonal, és addig kellett, hogy tartson a séta, amíg egy élő kutyánál tartana. A fiú persze öt nap alatt feladta, rájött, hogy nem vágyik igazából egy különleges ajándék kiskutyára. A barátnőnek is érdemes lenne átgondolnia az ő különleges ajándék ötletét, a teknőst. A teknősök ugyanis elég büdös állatok, és télen téli álmot alszanak, tehát el kell őket vermelni valahová. A lakótelepen megoldható az elvermelés? Hát, sajnos az nem. Még, ha kertes házas ismerősnek odaadja, akkor is macerás dolog a teknős nyáron is. nem lehet miatta nyaralni, vagy vinni kell magával. Az ilyen különleges ajándék azért inkább feladat, mint ajándék. És kiadás is, mert egy kis állat elesége azért elég sok pénzbe kerül. ha pedig beteg, akkor a gyógyítás is sok pénz. Jól meg kell gondolni tehát, érdemes e kisállatot kérni, mint különleges ajándék meglepetés.

Köszönjük az olvasást, ha még maradtak kérdései e különleges ajándék témában, akkor a többi cikkünket ajánlom.

Képek






Oldalak

    Gyakori keresés

    Új keresés

    Képek






    Oldalak

      Gyakori keresés

      Új keresés